2014.09.08 17:45
"Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak."
William Paul Young
William Paul Young
A megbocsátásról
Mérhetetlenül sok fájdalmat cipelünk, olyan sérelmeket, melyek akár évtizedes súllyal nyomják a vállunkat és ahelyett, hogy könnyítenénk terheinken, még tovább gyűjtögetjük őket. Ha jól átgondoljuk nem találunk olyan embert a közvetlen környezetünkben, aki ne okozott volna kisebb-nagyobb fájdalmat nekünk életünk során. A kérdés az, vajon érdemes-e azonosulnunk ezekkel a fájdalmakkal...
A válasz pedig egy határozott nem és ez nem azt jelenti, hogy felejtsük el a számunkra bántó helyzeteket, vagy egyszerűen lépjünk túl rajtuk, a megoldás ennél összetettebb. Manapság nagyon divatos módszer az elengedés, engedd el a fájdalmat, engedd el a dühödet, a félelmedet, véleményem szerint nincs olyan negatívnak mondható érzelmünk, melyet könnyedén el tudnánk engedni. Ezek az érelmek mélyen a lelkünkbe ivódtak, tehát megválni sem egyszerű tőlük. Úgy gondolom, minden érzelmet meg kell élni, a rosszakat és a jókat egyaránt, az elfojtás által nem fogjuk könnyebbnek érezni magunkat.
Akkor mit lehet tenni? Másképp tekinteni az adott szituációra, magasabb nézőpontból szemlélni. Ha el tudjuk fogadni a tényt, hogy magunk teremtjük életünk eseményeit, mi vagyunk a forgatókönyvírók, a rendezők és a színészek is egyben, akkor már nem lesz nehéz kívülről szemlélni a történéseket, illetve magunkra vállalni a felelősséget. Ha olyan élethelyzetbe kerültem, melyben fájdalmat tapasztalok, az legalább annyira volt az én döntésem is, mint azé az emberé, aki miatt sértve érzem magam.
Te képes vagy-e a másik ember szemüvegén keresztül vizsgálni az eseményeket?
Mit jelent számodra a megbocsátás? Önmagad felé gyakorlod-e?
Rajmon Beáta
Mérhetetlenül sok fájdalmat cipelünk, olyan sérelmeket, melyek akár évtizedes súllyal nyomják a vállunkat és ahelyett, hogy könnyítenénk terheinken, még tovább gyűjtögetjük őket. Ha jól átgondoljuk nem találunk olyan embert a közvetlen környezetünkben, aki ne okozott volna kisebb-nagyobb fájdalmat nekünk életünk során. A kérdés az, vajon érdemes-e azonosulnunk ezekkel a fájdalmakkal...
A válasz pedig egy határozott nem és ez nem azt jelenti, hogy felejtsük el a számunkra bántó helyzeteket, vagy egyszerűen lépjünk túl rajtuk, a megoldás ennél összetettebb. Manapság nagyon divatos módszer az elengedés, engedd el a fájdalmat, engedd el a dühödet, a félelmedet, véleményem szerint nincs olyan negatívnak mondható érzelmünk, melyet könnyedén el tudnánk engedni. Ezek az érelmek mélyen a lelkünkbe ivódtak, tehát megválni sem egyszerű tőlük. Úgy gondolom, minden érzelmet meg kell élni, a rosszakat és a jókat egyaránt, az elfojtás által nem fogjuk könnyebbnek érezni magunkat.
Akkor mit lehet tenni? Másképp tekinteni az adott szituációra, magasabb nézőpontból szemlélni. Ha el tudjuk fogadni a tényt, hogy magunk teremtjük életünk eseményeit, mi vagyunk a forgatókönyvírók, a rendezők és a színészek is egyben, akkor már nem lesz nehéz kívülről szemlélni a történéseket, illetve magunkra vállalni a felelősséget. Ha olyan élethelyzetbe kerültem, melyben fájdalmat tapasztalok, az legalább annyira volt az én döntésem is, mint azé az emberé, aki miatt sértve érzem magam.
Te képes vagy-e a másik ember szemüvegén keresztül vizsgálni az eseményeket?
Mit jelent számodra a megbocsátás? Önmagad felé gyakorlod-e?
Rajmon Beáta