A hazugság szó hallatán a legtöbb ember fejében olyan képek, emlékek jelennek meg, ahol mások csapták be őket, vagy épp ők nem voltak őszinték embertársaikhoz, így általában egy kifelé irányuló cselekvést, kontaktust társítanak a kifejezéshez.
De mi a helyzet az Önmagunkkal szemben elkövetett hazugságokkal? Hányszor tudatosul bennünk, hogy becsaptuk magunkat?
Mielőtt azt gondolná az olvasó, hogy ő a kivétel, felsorolnék néhány tipikus gondolatot, melyek nagy valószínűséggel sokunk fejében megfordultak már.
Tulajdonképpen jól érzem magam a munkahelyemen, nem hiszem hogy váltanom kellene. -
Anyagilag egyre előnyösebb helyzetbe kerültem, sokan irigyelhetnének, igaz, hogy minden este azon gondolkodom, hogyan fogom túl élni a következő napot, de hát kinek nincs munkahelyi problémája. Ha jól meggondolom lehet, hogy egész más területen kellene dolgoznom, de a változástól mindig féltem...
Nagyszerű szinglinek lenni, szabad vagyok, mint a madár, akkor megyek bulizni, amikor csak kedvem tartja.-
Rengeteg előnye van, annak, hogy nem kell alkalmazkodnom senkihez, független vagyok, szabadon hozhatok döntéseket. Bár sokszor hiányzik valaki, akihez este odabújhatnék, elmesélhetném neki a napomat, akivel megoszthatnám az életem...
Nagyon jól megvagyunk a párommal, azt hiszem jól választottam.-
Nem panaszkodhatom, jól megértjük egymást, néha fordul csak elő egy-egy hangos szóváltás, már elég jól hozzászoktunk egymás rigolyáihoz is. A gyereknevelésben néha más platformon vagyunk, de hát ez mindenhol előfordul. Mégis néha az az érzésem, hogy hiányzik valami, hiányzik a tűz, a szenvedély, a közös élmények, de hát az élet nem fenékig tejfel...
Rengeteg barátom van és ez nagyszerű dolog, azt hiszem számíthatnék rájuk, ha bajba kerülnék.-
Az évek során nagyon sok emberhez kerültem közel, alkalmanként összejövünk, jókat beszélgetünk, örülünk egymásnak. Bár amikor elmennek, mintha megkönnyebbülnék, nem kell jópofát vágnom mindenhez, nem kell úgy csinálnom, mintha minden kerek lenne...
A kérdés a következő: Mi történne, ha legalább magunkhoz őszinték lennénk? Kiderülne, hogy nem is kirakatba való az életünk, tulajdonképpen nem is érezzük jól magunkat a bőrünkben, a tükörbe sem nézünk bele szívesen. Ahhoz viszont, hogy ez másként legyen, rengeteg energiát kellene befektetnünk a mindennapjainkba, le kellene vetnünk az álarcainkat, sebezhetővé válnánk, arról nem is beszélve, hogy átrendeződnének az emberi kapcsolataink, ami esetleg fájdalommal járna...így maradnak az édes kis hazugságok.
Rajmon Beáta