Véleményem szerint a legnagyobb harcokat önmagunkkal szemben vívjuk, amikor legbelül érezzük, hogy nem jó az irány, de mégis azon az úton haladunk tovább, amikor tudjuk, hogy változtatni kellene az életünkön, de nem tesszük meg, helyette kifogásokkal mentjük fel magunkat. Ilyenkor nagyon nehéz beismerni, hogy hazudunk önmagunknak, hogy feltettük a szemellenzőt, és csak a megszokott útvonal tolerálható számunkra.
'Miért változtassak, azért, hogy még nehezebb legyen? Miért ugorjak fejest az ismeretlenbe, amikor a langyos víz pont megfelelő számomra? Ha kilépek a házasságomból, ha ott hagyom a munkahelyem, szertefoszlik a megszokott biztonság, ami nélkül nem élhetek, hiszen akkor elveszek a világban... ' Az Ego megpróbálja kézben tartani az irányítást, mi pedig rábízzuk magunkat, és a belső hang egyre csendesebben suttogja, hogy kövesd a szívedet, mert csak akkor élhetsz teljes életet, amiben kibontakozhatsz. Ezt a belső harcot általában hosszú évekig vívjuk önmagunkkal, mindig újabb kifogásokat gyártva. Végül már a testünk is jelez, hogy a változtatás, az elengedés lenne üdvözítő számunkra. A kérdés az, hogy figyelünk-e a belső hangunkra, arra a csendes, de mégis megbízható iránytűre, ami apró jelekkel mutatja számunkra a megfelelő utat, észrevesszük-e a testünk üzeneteit, vagy bennragadunk az általunk felépített illúzióban...
Néhány családtagom megjegyezte, hogy a könyveimben nem engedtem meg a főszereplők számára, hogy a szerelemben kibontakozzanak, átadják magukat a vágyaiknak. Nyilván őket nem a látszatbiztonság fenntartása motiválta, hiszen egyedül is remekül boldogultak a világban, hanem elsősorban a küldetésükre koncentráltak, viszont a feladataik, a küzedelmeik mellett mindig megjelent az érzelmi szál is, amiben olykor lubickoltak, olykor belső csatát vívtak. A nagy dillemmát szinte mindig az okozta, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a szerelem kibontakozását, a vágyak megélését az életfeladatukkal. Illetve a főhősök olyan életszemlélettel rendelkeztek, amit a partnerek nehezen tudtak elfogadni, hiszen túlmutatott a hétköznapi valóságon.
Ha őszinte akarok lenni önmagamhoz, akkor beismerem, hogy van némi párhuzam a főhősök és a saját életem között, persze ez teljesen természetes, hiszen a történetek a tudatalattimból születtek, és ott a saját megéléseim lapulnak. És tudom, hogy nekem is voltak nagyon nehéz döntéseim, amikor a hivatás, a kibontakozás és a családi élet támogatása között kellett választanom, de azt gondolom, hogy minden esetben próbáltam a szív útját választani, ha szükséges volt, akkor lemondások, elengedések árán, de a benső iránytűm szerint éltem, élem a mindennapjaimat.
Önismereti kérdések: Ha a szívedre hallgatsz, a helyeden vagy, azokkal élsz, akik mellett kibontakozhatsz? Ha lemondtál a kiteljesedésről, mivel mentetted fel magad? Anyagi biztonság, gyerekek, a külvilágnak való megfelelni akarás? Hogyan jelez a tested, milyen problémáid vannak, amelyek arra hívják fel a figyelmed, hogy nem jó úton vagy? Miben kellene változtatnod? Miért nem hiszed el, hogy képes vagy rá?
Ha szeretnél a témáról bővebben, kicsit más nézőpontból is olvasni látogass el a www.felicitysheer.com weboldalamra, ahol a Blog - Csak Tagoknak menűben megteheted, illetve vásárolhatsz a webáruházból könyveket.
Rajmon Beáta