"Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak, akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek."
Guillaume Musso
Megérdemlem a boldogságot?
A kérdés elgondolkodtató, hiszen úgy gondoljuk, hogy mindenki szeretne boldog lenni, mégis viszonylag kevesen adnak rá engedélyt maguknak. Sokszor egy egész élet is kevés hozzá, hogy rájöjjünk, mindig a környezetünk reakcióitól tesszük függővé, mennyit engedhetünk meg magunknak, mennyire lehetünk szabadok, boldogok.
Felvetődik a következő kérdés, mikor vagyunk szabadok? Amikor kimondjuk azt, amit gondolunk, nem csak azt amit hallani szeretne a környezetünk. Amikor a cselekedeteink szabadon követik a gondolatainkat. Amikor bátran kinyilvánítjuk az érzéseinket. Saját felelősségre vállalunk kockázatot, az esetleges következmények elfogadásával.
Gyakori kérdés a következő: Megtehetem én ezt, jogom van hozzá?
A kérdésből egyértelmű, hogy az illető egy külső személy jóváhagyására vár, egy külső megerősítésre. Úgy tűnik, hogy mélyen belénk ivódott az engedélykérés. Gyermekként természetes, hogy a szüleink szabnak korlátokat, amiket többé-kevésbé igyekszünk betartani. Viszont a szüleinktől halljuk azt is, hogy nem érdemled meg, mert nem azt tetted, amit vártam tőled. Ezért felnőttként is úgy ítéljük meg, hogy nem vagyunk elég "jók", nem érdemeljük meg a figyelmet, a szeretetet, a boldogságot.
Megjegyzem a felelősséggel is hadi lábon állunk. Egyrészt kerüljük a komolyabb felelősséggel járó döntéseket, ezért rengeteg lehetőségtől fosztjuk meg magunkat. Másrészt úgy gondoljuk, hogy felelősek vagyunk szinte mindenkiért magunk körül. Felelősek vagyunk gyermekeinkért, amig fel nem nőnek, ez természetes. Egyfajta irányt mutatunk nekik, aminek a mentén haladva, jó esetben egészséges önbizalommal rendelkező, öntudatos felnőttek lesznek. De nem felelünk mások boldogságáért, csupán a sajátunkért.
A döntéseink nagy részét úgy hozzuk meg, hogy nem önmagunkat tartjuk szem előtt, hanem mindenki mást. Ha az amit eltervezünk, tetszeni fog a családunknak, a barátainknak, a szüleinknek, akkor talán megvalósítjuk, ha nem, akkor inkább visszavonulót fújunk.
Nem tudunk és nem merünk engedélyt adni magunknak egy-egy lépés megtételéhez. Számba vesszük minden felmenőnk és lemenőnk várható reakcióját és utána döntünk. Így azonban nem a mi belső vágyaink fognak megvalósulni, hanem a környezetünké...
Te szabad vagy, szabadon döntesz, engedélyt adsz magadnak, hogy valóra váltsd az álmaidat?
Rajmon Beáta