"Az anya-gyermek kapcsolat minden más emberi kapcsolatnak ősmintájává válik, ebben a kapcsolatban megtanuljuk, hogy mennyire lehet bízni a másik személyben, mennyire vagyunk szerethetőek és értékesek. Nagyon fontos, hogy az anya hogyan reagál gyermeke testi-lelki szükségleteire. Amennyiben az édesanya odafigyel a gyermeke jelzéseire, akkor a gyermek azt tanulja meg, hogy érdemes megszólítani a világot, mert az válaszol rá és sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a későbbiekben is kíváncsi, kérdező, a világ felé pozitívan viszonyuló felnőtté válik."
Kádár Annamária
Szülői örökségünk...
Talán ismerősen hangzik, hogy a szülői minta tovább öröklődik a gyermekre. Már egészen apró gyermekként szüleinket figyeljük, magunkba szívjuk "bölcsességeiket", illetve elraktározzuk mindazokat a viselkedési mintákat, melyeket a szülők a mindennapok során alkalmaznak. Persze a tanulás során nem szelektálunk, pusztán gyűjtögetünk, nem gondoljuk át, hogy melyek hasznosak, illetve mi az amit nem kellene rögzítenünk. Tulajdonképpen az egész életszemléletüket , az egyes eseményekre adott reakcióikat, illetve a problémamegoldó képességüket is jól megfigyeljük. Ezek a tapasztalatok a későbbiekben a saját életünkben is megjelennek. Sokszor rajta kaphatnánk magunkat, hogy éppen úgy reagálunk le egy történést, ahogy annak idején valamelyik szülőnk tette.
Egy-egy baráti beszélgetés alkalmával hallhatjuk a következő mondatokat... Éppen olyan szerencsétlen vagyok, mint az anyám. Én is mindig olyan párt találok magamnak, aki képtelen a rendes családi életre.... Minden munkahelyemen kudarcot vallottam, ugyanolyan peches vagyok, mint apám... A sort még hosszan lehetne folytatni.
Ilyenkor a panaszáradatnál általában nem lépünk tovább, nem vizsgáljuk meg, hogy hogyan futott zátonyra a házasságunk, vagy miért nem tudunk helytállni a munkahelyünkön. Tulajdonképpen ugyanazokat a sémákat visszük tovább, amit gyermekként láttunk a szüleinktől. Persze ez nem tudatosan történik, mert hát ki lenne olyan könnyelmű, hogy magának keresi a bajt. Viszont, minden egyes negatív viselkedési minta, ami a fejlődésünket hátráltatja, ami a kibontakozásunk útjában áll, keményen bevésődik. Nyilván léteznek olyan szülői örökségek is, melyek a gyermeket előkészítik egy sikeres, örömteli életre, de talán ebből van a kevesebb. Ebben az esetben a szülők pozitív életszemlélettel és nagyfokú tudatossággal rendelkeznek.
Akkor várható csak pozitív változás, amikor ezeket a sémákat felismerjük , az életünkre gyakorolt hatásukat belátjuk és tudatosan átalakítjuk őket. Ha szembetaláljuk magunkat egy megoldandó problémával és nem a megszokott rutin szerint járunk el, amit megtanultunk, hanem felhasználjuk a belső bölcsességünket, akkor elkezdődik egy olyan életszakasz, ami a fejlődésünket szolgálja, amiben önmagunkra találhatunk. Nagy hasznunkra lehet a folyamatos önreflexió is, illetve a kihívásokkkal való szembenézés.
Rajmon Beáta