"A társas magány érzelmileg ugyanolyan stressz, mint a valódi egyedüllét. Bár a ténylegesen egyedül élők azt szokták gondolni, hogy azért jobb azoknak, akiknek egy közös lakáshoz van kulcsuk, ez sokszor nem így van."
Tari Annamária
Társas magány
Micsoda ellentmondás feszül ebben a két szóban társas magány...párban, mégis egyedül.
Minden társas kapcsolat célja, hogy megosszuk önmagunkat, a gondolatainkat, az érzéseinket, az örömteli pillanatainkat a társunkkal, ezért kötünk házasságot, vagy épp alakítunk ki élettársi kapcsolatot. Ideális esetben a társunkat beengedjük a saját világunkba, sőt örömmel tölt el bennünket, ha részese lehet mindannak, ami velünk történik. Ilyenkor a másik fél szerepe túlnő a gondoskodáson, a biztos anyagi bázis megteremtésén, a gyermeknevelésen, a háztartási teendők elvégzésén.
Ez a fajta kapcsolódás azonban elég ritka, sokkal jellemzőbb az egymás mellett élés formája, ahol látszólag együtt, mégis külön élik napjaikat a párok és keresik a számukra boldogságot okozó tevékenységeket, dolgokat.
Miért választjuk a magánynak e különös formáját? A kérdésre nagyon sokféle válasz születhet, attól függően, hogy honnan indult a kapcsolat, illetve mi történt a két féllel menet közben. Sokan a valódi magánytól való félelem miatt alkudnak meg önmagukkal és választanak olyan társat, aki mellett nincs lehetőségük megélni a boldogságot. Ez egy tudatos döntés, amiben felvállalja az illető, hogy fizikai értelemben nem marad egyedül, de lelkileg viszont igen. Ilyenkor már a kapcsolat elején is hiányzik a szenvedély, a szerelem, viszont a szeretet és a kötődés jelen lehet.
A másik verzió szerint, útközben veszítjük el a társunkat és alakul ki a magány a párkapcsolaton belül. Ebben az esetben a kapcsolat elején még élnek a közös kapcsolódási pontok, azok a tevékenységek, érdeklődési körök, melyek mentén mindkét fél meg tudja élni a boldog pillanatokat, majd mindkettejük belső fejlődése, átalakulása következtében ezek a pontok a későbbiekben jelentőségüket veszítik. Tételezzük fel, hogy mindketten szeretnek koncertekre járni, élvezik az éjszakai pörgést, társasági emberek, ebben az esetben a kapcsolat a kezdetekben működőképes. Viszont, ha az egyik félnek egy bizonyos idő után már nem elégíti ki a belső igényét ez a fajta életmód, akkor egy fokozatos eltávolodás következik be, ami egy idő után áthidalhatatlan szakadékká válik. Időközben megváltozik a két ember értékrendje, ezzel együtt a céljaik is, ezért már képtelenek azonos irányba nézni, nem értik egymást és a másik társaságában a magányt élik meg. Szép fokozatosan elkopnak a közös tevékenységek, nem tudnak egymással beszélgetni a felek, tulajdonképpen a két halmaznak egy idő után már nem lesz közös metszete.
A következő kérdések segíthetnek abban, hogy elindítsanak bennünket a megoldás felé vezető úton:
Az első és legfontosabb kérdés, amit fel kell tenni önmagunknak, jelen van-e még a szeretet a kapcsolatban?
Szeretnénk-e a kapcsolatot rendbehozni, újból felépíteni?
Hajlandóak vagyunk-e energiát fektetni a kapcsolatba, azért, hogy az megújulhasson?
Képesek vagyunk-e megvizsgálni a történéseket a társunk szemüvegén keresztül is?
Rajmon Beáta